Tanácsok élsportolókat nevelő szülőknek – 2. rész

DÁTUM

Partnerek vagyunk

Ez a blogposzt-sorozat azzal a céllal született meg, hogy néhány tanács és pár kérdés segítségével megadja az önvizsgálat és a változtatás lehetőségét azokban a helyzetekben, amelyekben élsportolókat nevelő szülőként tehetetlenül állunk.

Az előző részben arról volt szó, milyen hatással vagyunk gyerekeink teljesítményére.

Emlékeztek P-re?

„A lányom minden meccsén, sőt edzésén ott vagyok. Jelenlétemmel tudom támogatni a legjobban a gyerekem, hiszen így ellenőrizni tudom az edzőt, hogy tényleg jó munkát végezzen, a gyereket, hogy igazán mindent beleadjon. Most itt vagyunk önnél, sportpszichológusnál is, hogy a gyerek pályán lévő görcsösségét felodja.” 

Most azt vizsgáljuk meg, hogyan kezeljük partnerként gyermekünket?

Bár az említett konzultációra együtt érkezett P.  és a sportoló lánya, először az apához fordultam:

–  Kinek van igazán szüksége pszichológusi támogatásra?

Megállapodtunk, hogy neki is van bőven feladata ebben a folyamatban. Még az is lehet, hogy ezzel a gyerek dolga is egy csapásra megoldódik.

Mi, élsportolót nevelő szülők elhivatottak, határozottak, lelkiismeretesek vagyunk. A legjobb szándékkal, sokszor emberfeletti munkával állunk helyt gyerekünk mellett. Tudunk autóvezetés közben leckét kikérdezni, lecke kikérdezés közben szendvicset vajazni, szendvics vajazás közben más szülőtársakkal telefonon egyeztetni a hétvégi meccs logisztikájáról. Különleges képességeink vannak.

Egyvalamiben viszont nem vagyunk erősek: nehezen engedünk.

P. sem könnyen enged abból, amit eltervezett.

Nem engedi el gyereke kezét egy pillanatra sem.

Nem enged meg semmi lazaságot.

Nem engedi el magát sem.

Nem enged közel mást.

Nem enged szóhoz jutni mást.

 Meg is lepődött, amikor a fenti pár mondat után lányához fordultam :

  • Mit gondolsz, mi segítene neked a legtöbbet? 

A sportoló válasza nem lepett meg:

Jó lenne, ha kevesebbet lenne az édesapám a közelemben, mert pl. a meccsek alatt minden megmozdulás után kitekintek, hogy lássam, mi van apukám arcán, mert az edzésen is azt érzem, hogy az edző sem igazán rám figyel, hanem apukámra”.

Ilyen egyszerű. Jön is az ide kapcsolódó, második tanács: Tekints partnerként gyerekedre!

  • Bátran kérdezd meg, hogy hogyan tudsz neki a legjobban segíteni! A kisebb-nagyobb sportolók is meglepően jól meg tudják határozni, hogy mire is van igazán igényük.
  • Nagyon fontos, hogy ezek után cselekedj is a kérésnek megfelelően! Ha a gyermek érzi, hogy a kérésének megfelelően igyekszel viselkedni, akkor nem fog leszokni az igényeinek megfogalmazásáról (és ezt majd a munkahelyén, a magánéletében is fogja tudni kamatoztatni).

Gondos szülőként nehéz elképzelnünk, hogy elengedjük a kontrollt? Persze, hogy nehéz!

Hogy mi segít nekünk abban, hogy csak a szükséges pontokon avatkozzunk be a dolgokba?

Mi segít elengedni, megengedni?

Hogyan tudunk kiengedni?

Erről írok a következő posztban.