Újítsd meg a tagságodat most! Tudj meg többet →

Az Év Coach Eszköze Díj 2020 – Interjú Bognár Nándorral és Martin-Hajdu György PCC-vel

– Meséltek egy kicsit arról, hogyan született meg a társasjáték gondolata?

– A szakmánkban vannak kieső időszakok nyáron, amikor mindenki elmegy nyaralni és nem tartunk tréningeket, programokat. Az egyik ilyen nyáron, konkrétan 2017-ben elgondolkodtunk azon, hogy milyen lehetne egy szervezeti csapat együttműködést erősítő társasjáték. Elkezdtük összegyűjteni a gondolatainkat, hogy milyen témák szerepelhetnének benne. Összejött kb. 50-60 téma, amit leszűkítettünk 20-30-ra, és kialakult egy koncepció. Ahogy az eredményt nézegettük, rájöttünk, hogy eléggé hasonlít arra, amit Peter Hawkins dolgozott ki 5C modelljében. Még egy kicsit tovább alakítottuk, majd azon kezdtünk tanakodni, mi lehetne a szervezeti társasjáték menete. Kitaláltuk, hogy először válasszanak egy fő témát, aztán azon belül egy altémát, és végül a játék segítségével adjunk keretet egy komoly beszélgetésnek. A szervezetben amúgy is mindig ott vannak ezek a komoly témák, pl. hogy miként dolgozunk egymással, de alig beszélünk róluk, mert legtöbbször csak a feladatokról, a projektekről, a felelősségről, a büdzséről esik szó. Kialakítottuk tehát a beszélgetésnek ezt az irányított folyamatát, készítettünk egy prototípust és elvittük néhány céghez kipróbálásra, tesztelésre. Természetesen kaptunk egy csomó ötletet és amikor minden összeállt – a tartalom, a folyamat és a tapasztalatok –, elmentünk egy dizájnerhez, és közösen formába öntöttük a társasjátékot, majd nyomdába került kivitelezésre. Tulajdonképpen egy ponton félretettük egy kis időre, de aztán mivel 2018 őszére beneveztünk a Personal Hungary HR szakkiállításra, ezzel gyakorlatilag elköteleztük magunkat, hogy novemberre készen kell lennie.

Egyébként van egy másik termékünk is, ami a Csapatkártya előzményének nevezhető. Mindig is kérdező emberek voltunk, részben ezért is lettünk végül coachok. Szóval, 2015 végén kitaláltuk a Kérdéskártyák megbeszélésekhez elnevezésű ice-breakert (ez is fenn van a honlapunkon). Volt arról tapasztalatunk, hogy egy meeting gyakran azért nem hatékony, mert mindenki beesik, az elején azt sem tudják a résztvevők hol vannak, mindenki jön a saját agendájával, és nehezen tudnak odafigyelni egymásra. A Kérdéskártyák ötvenkét kártyából áll, ötven kérdéssel (magyarul és angolul) plusz két Jolly lappal. Az a lényege a dolognak, hogy egy tíz perces bemelegítés ezen kérdések segítségével összerántja az értekezlet résztvevőit, és utána egy jóval hatékonyabb meeting várható, egyszerűen azért, mert személyesebbé válik mindenki jelenléte. Sok helyre elvittük és ahol használtuk, nagyon jól működött.

 class=

– Milyen érzés volt megnyerni az Év Coaching Eszköze Díjat?

– Megnéztük a többi jelöltet is a coach eszköz kategóriában, és mindegyik zseniális!
Ezért igazán büszkék vagyunk rá, hogy mi nyertünk, és amiatt is, mert ennek a társasjátéknak az a különlegessége, hogy az egyén helyett teamekkel foglalkozik. Egyébként szoktuk mondani, hogy a Csapatkártyában rejlő lehetőségeket még mi is tanuljuk, mert hogy sokkal nagyobb annál, mint amit beleláttunk a megalkotásakor. Hihetetlen, de akár egy egész szervezetet is képes megmozgatni! Minden további nélkül alkalmazható egy 100 fős szervezetnél úgy is, hogy párhuzamosan 10 vegyes csoportban játszanak a szervezet egészének együttműködése kapcsán, és aztán együtt megnézik, melyik csoport mire jutott. Az eredmény a közös élményen és előre vivő megoldásokon túl egy diagnózis /visszajelzés lesz a szervezet egészének működésére. Bár nincs ránk szükség a játék használatához és a dobozt úgy alakítottuk ki, hogy egy team önmagában, külső facilitálás nélkül is tudja játszani, mindig hangsúlyozzuk, hogy egy team coach kezében megsokszorozódhat a hatása. Emiatt kétfelé kínáljuk a Csapatkártyát: egyrészt vezetőknek, cégeknek és csapatoknak, másrészt tanácsadóknak, trénereknek, coachoknak, szervezetfejlesztőknek. Megcsináltuk a társasjáték az angol nyelvű verzióját is, a Team Works Game-t, aminek létrejöttét a kölni Zukunft Personal Europe vásáron való részvétel lehetősége indukálta. Az online változat pedig már a COVID-nak „köszönhető”.

– Mennyiben függ a Csapatkártya működése a különböző játékos csapatoktól?

– Maga a Csapatkártya egy keretet teremt egy beszélgetéshez, és hogy ez a beszélgetés hogyan alakul, az persze függ attól, hogy milyen a csapat, milyen a vezetője, milyen helyzetben vannak, mennyire engedi meg a szervezeti kultúra, hogy őszintén, nyíltan beszélgessenek lényegi kérdésekről. Szeretnénk hinni, hogy ez komoly, mélyítő beszélgetéseket megteremtő játék, és felszínre hoz olyan témákat, amikről – ha jó a csapat – őszintén lehet beszélgetni. Volt olyan csapat, ahol a hangulat végig nagyon derűs volt és olyan is, ahol facilitátorként aggódtam egy kicsit, mert iszonyatos feszültségek kerültek elő. Végül azonban ez utóbbinál is az volt a visszajelzés, hogy jólesett a kapcsolódás, hogy ilyen témákról beszélgethettek, és klassz ötletek születtek. Egyébként a játék soha nem unalmas és nincs ismétlés. Maga a keretrendszer huszonöt témát kínál fel, és ezeken végig lehet menni akár szisztematikusan is, akár más módon.

Egy team coach kezében azért zseniális eszköz a Csapatkártya, mert kevésbé kell a tartalomra és a keretekre odafigyelnie, azt elviszi a játék, ezáltal elképesztő erővel tud figyelni a folyamatra, a dinamikára, és mindarra, ami a beszélgetés közben történik a csapatban és az egyénekben.

– Vajon van-e valami, ami motiválja a játékosokat a játék során? A gyerekeim karácsonyra kaptak egy klassz társasjátékot, aminél matricákat kell ragasztgatni az egyes körök után egy kis füzetbe. Hogy valósítható ez meg felnőtteknél?

– Azért mulatságos, hogy ezt kérdezed, mert pont, amikor kipróbáltuk a játékot az első tesztkörben, volt olyan csapat, amelyik jelezte, hogy nagyon klassz, de valahogy hiányzik belőle a verseny. Megalkottunk hát egy versenypályát (csak a dobozos változatnak része, az online-nak nem), ahol tulajdonképpen az a lényeg, hogy ne egyszerűen csak egy jót beszélgessünk, hanem közben versenyezzünk egy mintacsapattal, ki ér előbb célba. Az egyes fordulókban az számít például, hogy konszenzussal tudnak-e dönteni, hogy mindenki betartja-e az időkereteket, vagy hogy energizálja-e a résztvevőket a beszélgetés. A versenypálya indirekt módon erősíti a keretek tartását és a résztvevők aktivitását.

 class=

– Mennyi idő alatt játszható le egy játék a Csapatkártyával?

– Klasszikusan úgy találtuk ki, hogy egy csapat előveszi az eszközt és lejátszik egy kiválasztott témát– a rövid verzió egy óra, az alaposabb verzió két órát vesz igénybe. Mi azonban kipróbáltuk már hosszabb program részeként is: el lehet vinni egy egész napos workshopra és egy nap több témát végig játszva komplett tematikát kínál akár egy kétnapos csapat elvonuláshoz is. Mind „dobozos”, mind online verzióban játszottunk úgy is, hogy nagy létszám jött össze – 30-40 fővel. Mivel 12 fő fölött nehézkessé válik a játék, a nagylétszámú csapatot négy kiscsoportra osztottuk. Párhuzamosan játszottak és aztán tartottunk egy közös reflexiót, hogy ki mire jutott.

– Milyen üzenetetek van zárásként az ICF-coachok számára?

– A Csapatkártya megkönnyíti a munkájukat – magát a folyamatot, a beszélgetés tematikáját keretezi, és ezért sokkal hatékonyabban tudnak jelen lenni. Havonta tartunk róla online bemutatót, amire az info@onazonosvezeto.hu címen lehet jelentkezni. Megosztunk még egy receptet is: kiderült, hogy a társasjáték elképesztően jó belépő termék lehet. Amikor megkeres minket valaki csapatfejlesztési igénnyel, sokszor azt javasoljuk, hogy elmegyünk, facilitálunk számukra egy játékot, ily módon meg tudunk ismerkedni egymással. A kölcsönös bizalomépítés közben a Csapatkártya segítségével a játék végére mindent fogunk tudni a csapatról, az összes fájdalompontját látni fogjuk, és ez alapján tudunk igazán a csapatra szabott ajánlatot tenni – játszi könnyedséggel. A Csapatkártya most 20%-os kedvezménnyel elérhető az ICF-tagok számára: https://www.coachfederation.hu/kedvezmenyes-programok es eszkozok/

Facebook
Twitter
LinkedIn