A 2020-as tokiói olimpiai játékok margójára – A pszichológiai biztonságról

DÁTUM

Kihunyt az olimpiai láng a japán fővárosban, véget értek a több szempontból is történelmi nyári játékok. Az alábbiakban a pszichológiai biztonság és a testi-lelki egészség összefüggéseit mutató olimpiai események mentén gondolkodom arról, hogy vajon mi segíti elő, hogy a közösségeinkben merjük vállalni magunkat, gondolatainkat? 

A 2020-as tokiói olimpiai játékok által számtalan dolgot kaptam. Részese lehettem sok izgalomnak, örömnek, megélhettem büszkeséget, de lehettem bánatos, szomorú és dühös is. Rengeteg érzelem, mélység és magasság! Az érzések teljes skáláját megtapasztalhattam, rövid idő alatt, koncentráltan, mint ahogy valamennyi sportért rajongó embertársam. Ezért hálás vagyok –  igen a negatív érzésekért is.

Az érzések megélésén túl azonban még nagyon sok kérdést is kaptam, melyek a mai napig dolgoznak bennem. A teljesség igénye nélkül:

  • Vajon ki hogyan dolgozza fel a vele történteket egyéni szinten, csapat/rendszer szinten? Kivel és hogyan osztja meg a sportoló, a stábtag a sikereit, az esetleges csalódottságát? Hogyan hat ez az egymáshoz, önmagukhoz való viszonyukra? Hogyan hat ez a jövőjükre?
  • Meddig tart az öröm, a bánat? Mivé konvertálható át ez a sok érzés, milyen más folyamatokat tud pozitívan elősegíteni? Hogyan tudják ezt meglátni, megadni maguknak a sportolók, az edzők?
  • A visszavonuló sportolók hogyan találják majd meg a kapaszkodókat a mindennapokban? Tudatosan épített B-terv mellett is, a sportban megszokott azonnali visszajelzések hiányában mi adja majd a sikeresség érzését, a valahová tartás, tartozás érzését? Mikor és mi/ki által lelnek rá ezekre
  • Mi mindent érdemes feláldozni a sportért, a karrierért, a (vélt) sikerért, bármiért? Mi ebben a család, az oktatás, a társadalom szerepe? Mi ebben az én szerepem segítő szakemberként? Mi a szerepem abban, hogy ne legyenek elkerülhető sérülések, és mindenek felett, hogy megóvjuk a mentálhigiénés jólétet, az emberi életet?

Többek között ezeket a kérdéseket hozták most a gondolkozásom homlokterébe az olimpiai események. Kíváncsi vagyok, Te milyen kérdésekre keresed a választ az Olimpia kapcsán!

Mindegyik kérdés igazán izgalmas és felvillantja azokat a területeket, ahol jól jöhet minden sportolónak, minden embernek a segítség.

Mégis, a legjobban az utolsó kérdés dolgozik most bennem. Köszönhető ez annak a felkavaró hírnek is, amelyben arról értesültem, hogy 24 évesen meghalt Olivia Podmore új-zélandi kerékpáros.

Elképesztő tragédia! A nyomozás még folyik, de nagy a valószínűsége, hogy öngyilkosságot követett el a sportoló. A közösségi felületén a halála előtt ezeket a sorokat tette ki:

“A sport csodálatos kiút oly sok ember számára, küzdelem, egy örömökkel teli harc. Az érzés, amikor nyersz, semmi máshoz nem hasonlítható, de az érzés, amikor veszítesz, amikor nem választanak ki, még ha kvalifikálod is magad, amikor megsérülsz, amikor nem felelsz meg a társadalom elvárásainak, mint például a saját ház, házasság, gyerekek, mert mindent a sportnak próbálsz adni, szintén semmi máshoz nem hasonlítható.”

Elevenítsük fel a pszichológiai biztonság fogalmát, melyet 1960-as években Ed Schein és Warren Bennis vezetett be a szervezettudományok területén, majd Amy Edmondson bővített ki.

Ez a kifejezés arra utal, hogy az emberek hogyan értékelik a környezetüket abból a szempontból, hogy az mennyiben segíti elő az interperszonális helyzetekben a kockázatvállalásukat. Azaz, ha pszichológiai biztonságban érezzük magunkat a munkahelyünkön, a sportcsapatunkban, a családunkban, akkor hiszünk abban, hogy kiállhatunk magunkért, felvállalhatjuk az eltérő véleményünket, kérhetünk segítséget anélkül, hogy megbüntetnének, elutasítanának, vagy ezért negatívan megítélnének minket.

Számtalan példát olvashatunk a Sikeres Csapatok (Scott Tannenbaum, Eduardo Salas) című könyvben is a sport területéről, akárcsak a vállalati közegből arra, hogy milyen tragédiákhoz, gondokhoz vezethet, ha sérül a pszichológiai biztonság érzetünk. Említésre kerül például az az 1996-os Mount Everestre tartó expedíció, ami több ember életét követelte. Természetesen a halál okaként kóros kihűlés, vagy fulladás volt megjelölve, a valódi kiváltó ok sokak véleménye szerint azonban a „pszichológiai biztonság hiánya volt. A csapattagok abbeli hiedelme, hogy nem beszélhetnek a saját nevükben, vallhatják be az aggodalmaikat, és állhatnak elő másfajta véleménnyel.” (Sikeres Csapatok, Scott Tannenbaum, Eduardo Salas, 75.old)

Hierarchikus helyzetekben gyakran megfigyelhető, hogy a tagok elbizonytalanodnak, a gyengébb tagok úgy érzik, hogy azt kell tenniük, úgy kell viselkedniük, ahogy azt mondják nekik, nem vállalhatják fel eltérő álláspontjukat, megközelítésüket.

Te mennyiben vállalod fel magadat a saját közegedben?

Mennyiben hiszed, hogy őszintén, nyíltan vállalhatod az álláspontodat, anélkül, hogy ezért negatív bánásmódban részesülnél a társaidtól, a vezetőidtől, vagy akár a családtagjaidtól? Illetve mit gondolsz arról, hogy veled szemben mások mennyire merik nyíltan képviselni önmagukat?

Simone Biles a tokiói olimpián mert szólni, merte vállalni azt, ami benne zajlott, amit jónak látott. Visszalépett a legtöbb versenyszámától, hogy mentális- és testi egészségével tudjon törődni. Hány és hány sportoló fogalmazta meg ezután és érezte úgy világszerte, hogy végre valaki mert szólni?! Mintha ő értük is szólt volna Simone. Ez mind arra utal, hogy a pszichológiai bizalom gyakran és világszerte sérül.

Érted direktben nem tud szólni Simone, de emlékezhetsz erre és ez erőt adhat neked is, hiszen a testi-, lelki épségünk a legfontosabb.

A Sikeres Csapatok című könyvben számos tippet találhatsz, amelyek segítségével előmozdíthatod a pszichológiai biztonságot. Érdemes átvenni ezeket a praktikákat. De mindenképpen fontos lehet ebből a szempontból is időnként ránézni a saját és környezeted működésére. 

Alapellenőrzést végezni, hogy például

  • mikor vallottad be utoljára, amikor nem tudtál valamit, nem értettél valamit, vagy hibáztál?
  • a környezetedben, a csapatodban, a családodban lévő emberek milyen gyakran fogalmazzák meg ellenérzéseiket, milyen bátran adnak visszajelzést, vagy kérnek segítséget elakadásuk esetén?

Ha ezekre a kérdésekre kedvező válaszokat tudsz adni időről időre, akkor ez jelzi, hogy már sokat tettetek a magatok és környezetetek lelki egészségéért, az életetek megóvásáért. És hidd el, ezeknek a más véleményeknek a konfliktus helyzetek generálásán túl óriási hatásuk lehet az eredményességre, a sikerre. (Kutatások ebben a témában pl.: Lance Frazier, Google – Arisztotelész Projekt)